Patkolókovács ma már nehezen kap munkát. A változatlanság kora elmúlt.




A patkolókovács fiából patkolókovács lett, és aztán az ő fiából is patkolókovács. Évszázadokig forgatták a családi kalapácsot, talán csak a nyelét cserélték néha. Ugyanolyan lovakat patkoltak ugyanúgy. Úgy tűnt, kovácsra mindig szükség lesz, amíg világ a világ.

Aztán egyszer csak elfogytak a lovak. A vonatot és az autót már nem kellett patkolni. Az ükunokáknak felkopott az álluk, ha nem kapcsoltak időben. De voltak páran, akik az ősi kalapácsát csavarhúzóra cserélték, és kitanulták az autószerelést. Nem sírták vissza a régi szép időket, hanem megpróbáltak boldogulni abban a korban, amiben éltek. Ők nyertek. A többiek hiába sírtak, a lovak nem jöttek vissza. Elmúlt örökre a változatlanság kora.

Ma nem vonaton jár az idő, hanem interneten. Fénysebességgel. Nem száz, de tíz évig sem marad változatlan az életünk. Új szakmák jelennek meg, a régiek kihalnak, a megmaradók napról napra megújulnak. Aki tíz éve világszínvonalú programozó volt, az vagy továbbtanult, vagy kihullott, mert mostanra más nyelven beszélnek a gépek.

Aki nem alkalmazkodik, az sírhat a régi szép idők után. De attól még nem lesz boldogabb.

A tanulás ma már nem ér akkor véget, amikor az ember gyereke kilép az iskolából. Lehet, hogy még nem is létezik a szakma, amiben majd dolgozni fog. Azt majd később találják fel, és tanítják meg neki. Az iskola dolga az, hogy megtanítsa írni, olvasni, számolni, internetezni; magyarul és idegen nyelven.

Aki nem felejt el tanulni, az nem marad munka nélkül. Nem tengődik évekig segélyen, hanem tanfolyamra megy, és munkába áll. Így nemcsak saját magával tesz jót. Jót tesz a családjának, a leendő munkahelyének, az országnak. És még a mamája is büszke lehet rá. Sokkal inkább, mint ha mindenáron az ősi kalapácshoz keresne patkószeget.

Rendezte: László Marcell

Többet akarok tudni, elolvasom a háttéranyagot!