A földet nem apáinktól örököltük, hanem a gyerekeinktől kaptuk kölcsön.



Szép, gazdag ország a mi hazánk. Van itt folyó, és földje jó. Megél itt a muflon, a rétisas, és az óriáspöfeteg. Továbbá itt vagyunk mi is, a magyarok.

De meddig marad így?

A szocializmusról sok rosszat lehet mondani, és az egyik az, hogy roppant kosszal járt. Füsttel, korommal, olajfoltokkal, szeméthegyekkel. Pazarlás, eladhatatlan áruk, fölösleges gyárak. A szocialista ipar lebontása fájt a dolgozóknak, de nagyon jót tett a környezetnek, vagyis a dolgozó nép gyerekeinek.

A kohók és bányák helyett tisztább, szárazabb gazdaság épült azóta. De az ország tisztaságát és egészségét új erők fenyegetik. A szocializmus elmúlt, megteltek a boltok színes-szagos áruval. Egyre több lett ezért a színes-szagos szemét. Egyre többet autózunk, világítunk, szórakozunk. Kevesebb vasat gyártunk, de többet veszünk és dobunk ki.

Ennek nem lesz jó vége. Előbb eltűnik a muflon, a rétisas, a pöfeteg, aztán végül mi, a magyarok.

Az ember nem attól ember, hogy képes igába hajtani a természetet, hanem hogy képes harmóniában együttélni vele. És igazi gondolkodó lény is csak akkor lehet, ha megérti, hogy nem lesz kenyere, ha az igavonó elpusztul. A környezetben okozott károkat jóvá kell tenni, ezzel tartozunk gyerekeinknek.

Lehet fát vágni, de fizetni kell érte, hogy a kivágott helyett újat ültessünk. A bölcs régi görögök ezt speciel nem tudták. Akkor még nem úgy nézett ki Görögország, mint egy pattintott kőbalta. Dús erdők borították faltól falig. De az ókori görögök kivágták az utolsó fát is, hogy hajót építsenek belőle. Aztán fa sem maradt, és a földet is elmosta a víz. Ez háromezer éve történt, és Görögország azóta úgy maradt. A hajók meg nincsenek már sehol.

Nekünk szerencsénk volt: még lehetünk náluk okosabbak.

Rendezte: Kozma Gyula

Többet akarok tudni, elolvasom a háttéranyagot!